Még tavaly ősszel történt egy játszótéren.

Az unokámmal egy új játszóteret fedeztünk fel. A homok közepén egy négy toronnyal egybeépített csúzda állt, ami a három és fél éves kisfiút elbűvölte. Örömmel vette birtokba a terepet. A tornyok között különböző anyagú átjárók voltak, és mindegyik új izgalmat kínált. Kipróbálta a lehetőségeket, megtapasztalta a különböző átjárók nyújtotta izgalmakat, örömöket. A csúzda is nagy sikert aratott nála.

Nemsokára játszótárs is akadt, egy nyolc éves kislány. Ő otthon érezte magát itt, a közelben lakott, és sokat járt ide. Az átjárókon is biztonságosan mozgott, a csúzdát is jól ismerte. Szárnyai alá vette a kisfiút. Felvitte a csúzdára, és maga elé ültette. Átkarolta, látszott, hogy óvja. Egy párszor szerencsésen lecsúsztak, hanem egyszer baj történt. A csúzdában volt egy kanyar, ahol figyelni kellett, nehogy a nagy lendület felborítsa az embert. Most túl gyorsra sikeredett a lecsúszás, és a kisfiú beütötte a száját. Amikor leértek, sírni kezdett.

A kislány átölelte, és azt mondta:

- Én csak azt szerettem volna, hogy boldog légy!